Nem értem

Nem értem, hogyan keveredtem oda. Csak mentem, céltalanul róttam a kilométereket. Nagyon hideg volt, dzsekimet szorosan összehúztam, mégis áthatolt rajta a már-már sarki szél. Több ember rámköszönt, nem viszonoztam. Az egyik kapualjból pénzt kértek, borra. Kifordítottam a zsebeimet, minden pénzemet odaadtam. Zúgott a fejem, cikáztak a gondolataim. Fájt a szívem, sajgott, üvölteni tudtam volna. Kiértem a városból, sötét volt, eső is esett. Megugatott egy kutya. Felkaptam egy követ, hozzávágtam, fájdalmas vonyítással elfutott. Végre egyedül voltam. Előbukkant a Hold. Láttam az erdő körvonalait. Lelkiállapotomnak megfelelően, rogyadozó léptekkel elindultam a sötét massza felé.

-         Miért? – szüntelenül zakatolt bennem a kérdés.

-         Mert vállaltad! – szólt a Hang.

-         Mit? Kértem én, hogy megteremts? Hülyeség…nem is kérhettem, hiszen nem léteztem…

-         Szeretetből teremtettelek! – dörgött az Ég.

-         Nem értem…megteremtesz, aztán számonkérsz: ilyen, meg olyan vagyok, ezt meg ezt nem tudom…ez az Igazság? Ez a Szeretet?

-         Szenvedned kell, hogy egy még nagyobb jó megszülethessen!

-         Végképp nem értem…ha nem léteztem, nem volt sem jó, sem rossz. Legalábbis nekem nem. Megteremtettél. Minek? Miért? Tudom, most jön az a rész, hogy emberi aggyal ezt fel nem foghatom. De ha nem foghatom fel, hogyan viselkedhetnék „jól”, Neked tetszőn? Nem kértem, nem akartam, mégis itt vagyok. Kinek jó ez? Mostmár nekem, mert már benne ülök a katyvaszban és reménykedhetek, hogy vége lesz. Nem tehetek mást, csak törekedhetek a jóra. Ez így rendben is lenne. No de az elején….miért kellett elkezdeni????????

-         Hiszel bennem? – kérdezte Ő.

-         Nem és nem! – már üvöltöttem. Könnyeim összekeveredtek az esővel.

-         Nem hiszel bennem? De…beszélgetünk… - mondta Ő.

…elvettem a pisztolyt a halántékomtól. Ültem és néztem a sötétet. Nem értem.  

2007.11.09.

Szakad az eső. Létezik, érzem. Bánt, érzem. Vérzem. Úgy támad, hogy észre sem veszem. Azt hittem, sok trükkjét ismerem. Valóban. Viszont ő nagyon erős. Okos, zsarnok, kegyetlen. Teszi a dolgát. Emiatt tisztelem. Akkor eszmélek, amikor már nem tudok eszmélni. Elborít. Gyenge vagyok. Csak bizakodni tudok. Hitem még nem gyengült.

Annyira furcsa érzés: ahhoz tudnám hasonlítani, amikor levegő után kapkod egy fuldokló. AZ UTOLSÓ lélegzet hiányzik. Mintha egy láthatatlan falnak ütköznék, miután folyamatosan ragacsos, nyúlós levegőben vánszorgok. Teljes reménytelenség vagy ál-eufória jellemzi ezt a lelkiállapotot.

Nevet is adtam neki, láttam is őt.

Megteszek dolgokat, melyeket MÁSKOR nem. Kimondok dolgokat, amiket MÁSKOR nem. Hedonista leszek. Nem tudok megtenni lépéseket, előre. Úgy érzem ilyenkor, hogy az ideális élet-állapot a „félig nyitott szájjal meredni a semmibe”. Egyedül érzem magam.

Ruha

Tegnap ruhaosztás volt. Megrohamozták az autót. Oldalt és hátul osztottunk, oldalt a férfiaknak, hátul a nőknek.

Két dolog döbbentett meg igazán:

-         megjelentek a „rászorultak”. Elegánsan, frissen borotválva. Nehéz volt velük.

-         az öreg mozdulatlanul állt. Rendkivül büdös és rendkivül szomorú volt. Semmit sem csinált. Állt és nézett.  Meghaltam.

Megköszönték, hogy ott voltunk. Megköszönték, hogy kiönthették lelküket. Megköszönték, hogy válogathattak. Megköszönték a pár percnyi törődést.

Intermezzó

Habib Koité pillanatnyilag megmentett. Elfelejtettem mindent, eszembe jutott minden. A varázslat két órát tartott. Utána még pár napig fel tudtam idézni az érzéseket, képeket. Köszönöm nektek. Gondolat motoszkál: hogyan lehet alsóbbrendű valaki, ha ilyen mély, emberi, csodálatos?

Jött. És nem ereszt. Megint úgy jött, hogy csak akkor vettem észre, mikor már rajtam volt. Innentől már ismerős a történet.

Órák, órák, mindenütt órák. Mi a pontos idő? Egyik azt mutatja, másik azt…az atomóra is késik…ma mindenre volt időm, tegnap „semmire” se…hogy is van ez?

Ültem a Fő téren, néztem a templomot. A minap megpróbáltam bemenni, de vasrácsok fogadtak. Még valaki betéved ide, juj, de borzasztó!

Ültem a Fő téren, néztem az embereket. Nem siettek. Hát nem tudják, hogy mindenkit el kell taposni?…majd rájönni arra, hogy elszaladt az életünk, és „nem csináltunk semmit”…

Jó volt a Kneipp, jó volt a masszázs. Hiányzott. Egyszerű, remek fickó masszírozott. Beszélgettünk. A hullámzás picit gyengült.

Lefelé csavarodik a spirál…egyre lejjebb, egyre lejjebb…nem tetszik, amint lent látok. Karvalyszerű emberek, felém nyúlkálnak, röhögnek teli szájjal, engem várnak. Még ellenállok. Meddig?

Annyira gyönyörűen sütött a Nap. Most csend van. Csend.

Szerepek

Neki nem volt szüksége szerepre. Állt a prérin, szemüvegben, farmerben, kalapban. Pár szót szólt a hátizsákos fiatalemberekhez, pár férfias, bátorító szót. A szél messze vitte a hangot, a fiúk elindultak a hegyek felé.

A Nagy Nemzetközi Összezavaró Terv jeles hazai képviselője és méltó tanítványa most a Mindenttudó-szerepkörben leledzik. A "holisztikus" világképbe szerintük beletartozik a véletlen, a feledékenység, az irigység, a versengés, a követelődzés. "Ma jó kedvük volt az Égieknek! " - szokták mondani. Van egy mondás, Ő mondta: "Nem az angyalt kell lerángatni a Földre, hanem nekünk kell felemelkedni Őhozzá".

Az új autós-új bútoros-nem fiatal nőnemű lény a minap próbált anya-szerepet erőltetni magára. Senki sem hitt neki.

A látomása meghatározta további életét. "Aki hisz bennem, örökké él" - mondta a Fény. Az éppen valamilyen szerepben tetszelgő szerint hogyan lehet egy "medicine man"-nek bibliai idézeteket motyogó látomása?! Hang szólalt meg mellettem: " A fény az fény. Mindenhol."

Érdekes, mennyire lelepleződnek a szerepek. Annyira a szereplés hatja át a mindennapokat, hogy észre sem vesszük, ha valaki őszinte. Sőt, kiközösítjük, megvetjük azt.

Mindenki játszik. Kevesen élvezik. Semmi nem lesz könnyebb, ha szerepeket játszunk. Minden kiderül. Miért hisszük, hogy folyamatosan el kell bújnunk, legfőképpen önmagunk elől? Mire jók az álarcok? Mennyivel rosszabb, ha akkor nézünk tükörbe, ha az álarc éppen mosásban van?!

Minden szerepnek a forrása a szeretethiány.

Tudás

Okosság, bölcsesség...fej, szív...

Mi a tudás?

Mindennek az alapja a Hit. Soha nem láttunk (vagy csak nagyon kevesen) mondjuk hidrogén atomot, mégis elhisszük, hogy létezik. Miért hisszük el? Lustaságból? Az egoizmusunk élni akarása miatt? Hogyan tudhatunk valamiről, ha azt nem tapasztaltuk meg? A kockafejűség elterjedésével, a gondolkodás lekicsinylésével, az érzelmek nem-tudásával kezdődik a devolúció.

Szakértőnek hisszük magunkat, csak azért, mert olvastunk valamit, amit leírt valaki, aki szintén olvasta valahol...és így tovább.

Érdekes megfigyelés: amikor tudunk valamit, akkor nem szívesen beszélünk róla. Mert nem lehet. Mert egyéni. Abszolút szubjektív. Szavak, rövid mondatok. Érzések megfogalmazása. Hol vannak már a képletek, definíciók, a "kivétel erősíti a szabályt" című szánalmas próbálkozások...el tudnád mondani nekem, mi a "fehér", a "szerelem", a "gyűlölet"? Minden relatív, minden csak akkor és csak ott érvényes, ahol megfigyelték, ahol megmérték. Többen ülünk a szobában. Felállok, kimegyek, becsukom az ajtót. A szobában ülők számára megszűnök. Ki lehet-e jelenteni "ex catedra", hogy ha valaki kimegy egy ajtón, akkor megszűnik? Hogyan is vagyunk a szabályokkal?

Gondolkodás, szívközpontúság. Az oktatás erre kéne, hogy irányuljon. Szerintem.

Pénz, vagy mi...és sok más

...mindenki annyira erkölcsös lesz, ha pénzről van szó...ugye, ...? Ha pénzt nem adunk vissza időben, kórusban üvölti mindenki: "csaló, megbízhatatlan", teljesen felháborodik minden rétvevő/nem-résztvevő, aljasság, fosztogató, stb., stb., stb. Ha pénzt időben visszaadunk: milyen remek ember! Ha pénzünk van: milyen remek ember! Ha nincs pénzünk: szánalmas...

Ha NEM a pénz-mizériáról van szó, akkor már tágulnak a keretek, néhány könnyed mosoly és nagyvonalúan túlsiklunk a dolgon...megígérted, hogy átjössz? Nem jöttél...Megígérted, hogy kivasalsz? Nem vasaltál ki...Megígérted, hogy megteszed? Nem tetted...Megígérted, hogy pontos leszel? Nem voltál az...Ugyanahhoz a "MEGBÍZHATATLANSÁG"-hoz nyúlunk, minden esetben. Nem vesszük észre?

Hazugság...UGYANAZ a hazugság "működik", ha NAGYOT hazudunk, vagy "csak" LÓDÍTUNK egyet (kettőt, hármat, --->n...). Mi a Bizalom? Hol, mikor ér véget? Ki dönti el, hol a határ? Mi számít nagynak/kicsinek?

Valóban a pénz ural mindent? Valóban minden a pénzről szól? - mikor ezt mondom, kérdem, többnyire a fentiekre gondolok. Ezt nagyon könnyű félreérteni, megsértődni viszont ILLIK...egyszer hibázz pénz-dologban, mindig lehet hivatkozni erre...no, de a többire? Megaláztalak, szándékosan - meg KELL bocsájtani, ha lehet azonnal...átvágtalak, hazudtam, érzelmeiddel játszottam - rossz napom/hónapom/évem/életem volt/van...DE A PÉNZ!!!!!!! Az nem megbocsájtható...hiába látom, hogy MÁSban az illető megbízható, lelkes, türelmes, odaadó, stb....A PÉNZ!!!! Hát igen... az Istenkáromlás....ugye, ...?

...minden a szándékon múlik. ...ezt is veheted a Credo-m egy részének...